0

Soha nem kínozná magát a Noé sztárja

Nem akar megfelelni a Hollywood által diktált szépségszabványnak Jennifer Connelly, mert nem látja semmi értelmét. “Egyedül az a fontos, hogy az ember jól érezze magát és boldog legyen – mondja az Oscar-díjas színésznő. – Talán azért gondolom így, mert jó pár olyan embert ismerek, akik úgy akarnak kinézni, ahogyan ezek a szépségről hozott fura törvények megszabják, és kész rémálom az életük. Úgyhogy én nem kínozom magam semmi pénzért.”

A színésznő jó évnek tekint elébe, hiszen hamarosan a mozikba kerül a Noé című szuperprodukció, amelynek ő a női főszereplője. Ismét együtt játszik Russell Crowe-val (ő játssza Noét), akivel szerencsés párost alkotnak. Tizenkét évvel ezelőtt ők voltak a főszereplői az Egy csodálatos elme című filmnek, amelyért mindkettőjüket Oscarra jelölték – Connelly meg is kapta a díjat. Az már csak hab volt a tortán, hogy a színésznő a forgatáson ismerkedett meg későbbi férjével, Paul Bettanyvel, aki Crowe barátját alakította a filmben. “Russell-lel azóta is nagyon jól működik a kémia – árulja el Connelly. – Olyanok vagyunk, mint akik régóta házasok, de még mindig lángol bennünk a szenvedély.

 

(Noah – hazai bemutató: 2014. március 27.)

Válasz