0

Film premierek – 2013.03.28.

A héten a jövő földje, foci, repülés, óriások és éneklő lányok várják a moziba látogatókat.

A burok – The Host

színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 125 perc, 2013 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendező: Andrew Niccol
Főszereplők: Saoirse Ronan, Diane Kruger, William Hurt
Forgalmazó: Pro Video

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat.

A Csodacsapat – Les seigneurs

színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, 97 perc, 2013 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendező: Olivier Dahan
Főszereplők: José Garcia, Jean-Pierre Marielle, Franck Dubosc
Forgalmazó: MTVA

Patrick Orbera ünnepelt futballsztár – volt.
A sikeres pályán töltött éveket a kezdetekben még eredményes edzői karrier követte, de napjainkra lecsúszott, alkohol- és drogfüggő kezelhetetlen lumpenné lett. Tarthatatlan életvitele, és egy élő tévé műsorban elkövetett tettlegessége következtében kislányától is eltiltja a bíróság. A bírónő a jó útra térés reményében egy Bretagne partjainál található kis szigetre “száműzi”, ahol egy kilátástalan sorsú közösség küzd a tisztességtelen ingatlan befektetőkkel a halfeldolgozó üzemük bezárása ellen. Utolsó reményük a konzervgyár futballcsapata, amely egy véletlen folytán még versenyben van a nemzeti kupáért folyó küzdelemben. Ha további három mérkőzésüket megnyerik, megmenthetik a szigetlakók egyetlen bevételi forrását, a halfeldolgozót. A helyi halászokból álló hobbi csapat esélytelen a további küzdelmekben, csak a csoda segíthet rajtuk. Orbera, a saját és a szigetlakók nehéz helyzetét átérezve egy hirtelen ötlettől vezérelve elszánja magát: az utolsó nagy lehetőséget megragadva egykori pályatársait, játékosait összeverbuválja a nemes cél érdekében. A “csodacsapat” tagjainak mindegyike már régen eltávolodott a futball világától. Mindenkinek különböző testi, lelki bajai vannak; a foci az, ami a legkevésbé érdekli őket. Az egykori klasszisok, akik egymással sem jönnek ki, egy ideálisnak közel sem mondható környezetben, számos kacagtató kalandon keresztül csiszolódnak csapattá a helyi halászokkal.

 

Haneke, a rendező – Michael Haneke – Porträt eines

színes, feliratos, osztrák-francia portréfilm, 92 perc, 2013 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendező: Yves Montmayeur
Forgalmazó: Cirkó Film

Huszonöt éves munkássága alatt Michael Haneke korunk egyik legfontosabb rendezőjévé vált. Idén a Szerelem című filmért Oscar-díjjal is kitüntették, de a szerzői filmek rajongói régóta számon tartják az alkotásait. Az olyan filmek, mint A fehér szalag, A zongoratanárnő, a Rejtély, a Furcsa játék, a 71 töredék a véletlen kronológiájából, A farkasok ideje és a Benny videója sokak számára páratlanul jelentőssé tették az osztrák rendezőt. Munkatársa és barátja, Yves Montmayeur tíz éven keresztül követte forgatásain és a rögzített anyagból elkészítette a mesterről szóló portréfilmet. A műben a rendező mellett megszólalnak olyan jelentős, vele dolgozó színészek, mint Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Juliette Binoche vagy Emannuelle Riva.

Az óriásölő – Jack the Giant Slayer

színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 114 perc, 2013 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendező: Bryan Singer
Főszereplők: Nicholas Hoult, Eleanor Tomlinson, Ewan McGregor
Forgalmazó: Intercom

Egyszer régen óriásuk uralták a Földet, ám lejárt az idejük, eltűntek, és elfelejtették őket. Ám a nagy Arthur király korában egy erős és ravasz parasztlegény (Nicholas Hoult) véletlenül megnyitja azt a kaput, amely mögé az óriások népét elzárták. Ők persze azonnal elözönlik az emberek földjét, és be akarják pótolni a sok száz évnyi mulasztást: pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem habozhat: olyan háborúba kell indulnia, amihez hasonlót sem látott az emberiség. A királyáért (Ian McShane), a népért és egy bátor hercegnő (Eleanor Tomlinson) szerelméért ölt kardot, hogy néhány bátor katona (Ewan McGregor) oldalán összemérje erejét azokkal a különös lényekkel, akikről addig azt hitte, csak a legendákban léteznek, hogy végül maga is legendává váljon.

Sweeney – A törvény ereje – The Sweeney

színes, feliratos, angol akciófilm, 112 perc, 2012 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendező: Nick Love
Főszereplők: Ray Winstone, Ben Drew, Damian Lewis
Forgalmazó:  ADS Service

Jack Regan társával, George Carterrel már régóta kemény bűnözők ellen küzd. Csapatuk bűnözőktől átvett módszerek alapján működik, s e módszerek nagyban eltérnek a rendőrségtől megszokott eljárásoktól. Általában erősen felfegyverkeznek, provokatívak, olykor aljasak, és legfőképpen igen hatékonyak. Mikor egy régi ellenfelük ismét Londonban garázdálkodik, Regan és Carter úgy dönt, bármi áron megállítják.

Szeretők, utazók – Los amantes pasajeros

színes, feliratos, spanyol vígjáték, 90 perc, 2013 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendező: Pedro Almodóvar
Főszereplők: Penélope Cruz, Antonio Banderas, Javier Cámara
Forgalmazó: Budapest Film

A 80-as évek Almodóvar filmjeit idéző frenetikus komédia, amelyben egy bajba jutott repülőgépen az életüket féltő utasok legbensőbb titkai kerülnek napvilágra. “A Szeretők, utazók a 19. filmem. Csak annyit mondhatok, hogy a szenvedély és a bizonytalanság ugyanúgy megvan bennem, mint mindig. Éppen úgy érzem magam, mint a Pepi, Luci, Bom idején, csak sokkal több az ősz hajszálam. A film egy csapat emberről szól, akik egy repülőgépen ragadnak, a külvilágtól elzártan. A forgatókönyvet úgy kezdtem el írni, mint egy komikus szösszenetet, és végül egy morális, verbális és irreális vígjáték lett belőle.” Pedro Almodóvar

Tökéletes hang – Pitch Perfect

színes, magyarul beszélő, amerikai zenés vígjáték, 112 perc, 2012 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendező: Jason Moore
Főszereplők: Anna Kendrick, Elizabeth Banks, Alexis Knapp
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele, ám mégis beleerőltetik egybe, amit magától sosem választott volna: a vagány csajok, a cuki csajok és a fura csajok közé, akiknek egyetlen közös témája az, hogy mennyire szólnak jól, amikor együtt énekelnek ebben a fergeteges új vígjátékban. Beca kiragadja az acapella énekcsoportot az unalomig ismert standardok és tökéletes harmóniák világából, és új mixekbe rángatja bele őket, miközben élet-halál harcot folytatnak az érvényesülésért a főiskolás énekcsoportok könyörtelen világában. Ez vagy a legdögösebb dolog lesz, amit valaha csináltak, vagy a legőrültebb, de leginkább mindkettő.

Válasz