0

Megnéztük – HP 7 part 2.

Avagy Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. részét, ráadásul 3D-ben. Azt lehet mondani, hogy a 8 film közül ez sikerült a leglátványosabbra.

Kicsit kételkedve ültem be a 3D-s előadásra (nem IMAX), hiszen az alkotók egyik korábbi próbálkozásában a 3D az első 20 percre korlátozódott. A film ott folytatódik ahol befejeződött: Voldemort kinyitja Dumbledor sírját és elviszi a bodzapálcát – amely mellesleg a halál egyik ereklyéje és a pálcák ura-, majd Harry-ékhez a tengerparti házhoz kerülünk, ahol elkezdődik a nyomozás a többi Horcrux után. Aki ismeri könyvet annak maga a történet nem fog újat mondani. Látványos “bankrablás” sárkánnyal, ahol megtanulják senkiben ne bízzanak. Harry látványosan a merengőből tudja meg az igazságot, hogy Piton nem is annyira ellenség, mint barát volt és édesanyja nagy szerelme. A történet látványosabb részei 3D-ben a Roxfortért folyó csata, majd később Harry és Voldemort csata jelenete, ahol kicsit eszembe jutott az első Star Wars, mivel a varázspálcákból érdekes módon hasonló színes fénysugarak törnek elő. Sokakat el kell, hogy keserítsek: Harry Potter most sem ölik meg… A színészi játékban most nem tudunk fejlődést nézni, sőt csak a legvégén fognak a szereplők 19 évet öregedni, mivel a két filmet egy időben forgatták. Összefoglalva az utolsó film látványilag és a 3D-t tekintve is a legjobbnak mondható, méltó a történet befejezéséhez.

Válasz