0

Film premierek – 2009.06.04


Terminátor – Megváltás
színes magyarul beszélő amerikai-német-angol sci-fi akciófilm, 130 perc, 2009
16 éven aluliak számára nem ajánlott
rendező: Joseph McGinty Nichol (McG)
szereplők: Christian Bale (Fekete Ernő), Anton Yelchin (Gacsal Ádám), Sam Worthington (Széles Tamás), Bryce Dallas Howard (Ruttkay Laura), Helena Bonham Carter (Balázs Ági), Linda Hamilton (Fehér Anna)

A világvége után, a civilizáció romjai között az emberek még tartják utolsó állásaikat. John Connor (Christian Bale) tudja, hogy az ő dolga az emberiség szabadságharcának élére állni. Ám a jövő nem olyan, mint amilyenre számított – a jóslatok nem teljesednek be, és ez részben a rejtélyes Marcus Wright (Sam Worthington) megjelenésének köszönhető. A férfi maga sem érti, hogy került 2018-ba, legutolsó emléke az, hogy a halálos ítéletének végrehajtására vár. Connor nem tudja, a jövőből vagy a múltból érkezett-e a jövevény, de azt sejti, hogy fontos feladata van. A két férfi párhuzamos utakat jár: kalandok hosszú során keresztül mindketten eljutnak a világot uralma alá hajtó, terminátor-hadsereget irányító Skynet központjába, ahol együtt néznek szembe azzal a borzasztó titokkal, amely az emberiség teljes pusztulásához vezethet.


Intim fejlövés
színes magyar játékfilm, 73 perc, 2008
16 éven aluliak számára nem ajánlott
rendező: Szajki Péter
szereplők: Szabó Győző, Gáspár Tibor, Kovács Lehel, Huszár Zsolt, Nagy-Kálózy Eszter, Gáspár Kata, Botos Éva, Várkonyi Eszter, Nagy Zsolt, Földes Eszter

A film cselekménye egyetlen nap alatt játszódik. Négy férfi ugyanazon az estén, ugyanabban a night klubban köt ki egymástól függetlenül, egy nehéz nap végén. A négy férfi négy külön történetének a szexualitás áll a középpontjában.

Válasz